Bárpult

Mióta hazajöttem nem volt sok időm azzal foglalkozni, hogy leszúrjam az ellenségeimet, inkább csak az apámmal való kapcsolatomat ápoltam. Sok ideig voltam távol és csak telefonon keresztül tudtuk tartani a kapcsolatot, de az se volt sűrűn, és nem azért, mert nem szeretem őt vagy nem fontos nekem, csak egyszerűen a bosszúm áll a középpontban már egy ideje.

Elmerülve a gondolataimban jövök rá, hogy elfogyott a kávénk, apa pedig már elment a fűszerboltba. Csalódottan és karikás szemekkel mászok fel a lépcsőn, mikor elérem a szobám ajtaját lassú mozdulatokkal fordítom el a kilincset, viszont egy gyors mozdulattal szabadítom be a nap sugarait a helységbe, amikor eluhuzom a sötétítőt. Úgy néz ki, hogy Chanche Harbor lakosaira jó idő lesz a hétvégén. Bemegyek a fürdőszobába és elintézem a reggeli tisztasági cselekményeket. Fogmosás, tusolás, haj beállítása stb… legvégül pedig gondolkozás nélkül kiveszek egy kockás kék inget, egy pólót és egy fekete farmernadrágot a szekrényemből, amiket magamra aggattok, mint a karácsonyfadíszeket.

Lerohanok a lépcsőn, bekapok egy szendvicset és az órára pillantva rájövök, hogy nincs időm beugrani a boltba koffeint venni, ezért csak bezárom az ajtót és bepattanok az autóba. Mikor megérkezek a grill elé - ami a kikötőben helyezkedik el - lefékezek és leparkolok a kijelölt helyre, viszont ahogyan haladok a bejárat felé egy halvány mosoly jelenik meg arcomon, mert elég sok időt töltöttem itt még mikor gyökeres őslakos voltam és nem húztam el a nagyvárosba. Chanche Harbor elég kicsi város, kevés lehetőségekkel, így mindenki egy helyre tömörül, legyen az fiatal vagy öreg, és ez a csónakházi kis étteremszerűség pont megfelelő hely erre a célra. A Conant család jól profitál belőle.

- Jó napot! Egy kávét kérek, kevés cukorral és tejjel. – mondom az idősebb Conantnak, ahogy a bárpultnak támaszkodok, és egy kényelmes pózt biztosítok magamnak. Kávé nélkül nem tudom elindítani a napot, nincs ami serkentje az agyamat, így hát használhatatlanná válok, pedig elég sok mindent terveztem mára. Ideje egy kicsit körbeszaglászni itt és információkat gyűjteni, hisz mi mást csinálna egy riporter vagy boszorkányvadász szabadidejében, mintsem nyomozna.

Tekintettem ide-oda téved, de semmi változást nem veszek észre a helyen. A csónakház nem alakult át, a hangulat még mindig kellemes, a pincér ugyanaz, bár a ráncok egyre mélyebben fészkelődnek meg homlokán, a vendégek arcai nem igazán ismeretlenek és még a kávé is ugyanazt az aromát hordozza magába. Itt tényleg meg állt az idő.

Lassan kortyolgatva élvezem ki a fekete lötty izét, ami egészen az eremig hatol, érzem, ahogy kezdi serkenteni az agysejtjeimet, élesen kezdenek el forogni a kerekek.
- Még mindig maga főzi a legjobb kávét, kérek még egyet. – mosolygok el szélesen, miközben kisujjammal arrébb tolom az üres csészét, ami immáron tele van az én DNS-emmel.
- Jó téged is látni, sokáig maradsz a városba? – kérdi érdeklődve Mr Conant.
- Mondjuk úgy, hogy nem egy villám látogatásnak tervezem. – huncut mosoly jelenik meg az arcomon, bár tekintetem sötété, veszedelmessé válik.
- Az apád már nagyon várt. Tessék! – elveszem tőle a gőzölgő kávét, már az illata is pezsdítő. – Tudom. Köszönöm. – mutattok rá az italra.

Egy sóhaj kíséretében kezdek el kutatni az egyik kezemmel a zsebembe, hogy előszedjem a pénztárcám, mert ugye semmit nem adnak ingyen, amikor egy kellemes hang a nevemet kántálja egy kicsit meglepődötten. Automatikusan pillantok oldalra, s egy gyors mozdulattal mérem fel a mellettem ülő lány bájos arcát, illetve alakját – bár így ülve nem igazán vonhatok le száz százalékos következtetést. -
- Elnézést, ismernem kéne téged? – vonom fel szemöldököm, bár ismerős volt az arca, de nevet nem tudtam hozzá társítani. - Úgy néz ki roppant mód hosszú volt ez a három év. – motyogom egészen halkan magam elé nézve. San Franciscoba érve töröltem minden felesleges információt az adapteremből. Ez a lány elég fiatalkának tűnik, remélem nem egy volt valaki.
– Bár nagyon ismerősek a vonásaid. - nézzek újra rá és egy kedves mosoly kíséretében fürkészem tekintetét és vizsgálom reakcióját.
- Fizetnék, a lány rendelését is írd a számlámhoz. - bár még mindig nem tudom kicsoda, de legyen egy jó napja, én pedig nem halok bele.

A pupilláim hirtelen kerekebb formát öltenek, mikor a lány elmeséli, hogy ki is ő valójában és milyen kapcsolatban álltunk egymással. Érzem, belülről égeti a pír az arcomat a szégyentől, de ezt kifelé nagyon jól leplezem. Legalább nem egy volt barátnő, akinek magyarázkodnom kell, hogy mit csináltam az elmúlt három évben és miért nem kerestem őt soha, bár nem vagyok egy olyan típusú srác, aki ágyába cipel mindenféle lányt, így elég könnyedén fejben tudom tartatni kivel, hol, mit műveltem, de azért még is szégyenletes, hogy nem ismerem fel immáron nővé cseperedett személyt, akivel egy utcai levegőt szívtam. Továbbá sűrűn mentem át a szomszédba hízelegni pár édes falat érdekében.
- A deszkád és a fogszabályzód nélkül már fel se ismerlek Clawdeen, igaz? – lassan tekintek oldalra, hogy felvegyem a lánnyal a szemkontaktust és csak remélem tudom, hogy nem tévesztettem el a nevet.
- Az évek igazán nőiessé formáltak, ne csodálkozz, ha nem ismerlek fel. – egy elismerő mosolyt küldök felé, ami őszinte volt a részemről. Nem sokat beszéltem vele, inkább csak köszönő viszonyban voltunk egymással, ha úgy hozta a sors, akkor megkérdeztük egymástól, hogy vagyunk, de ennyiben ki is merült az egymás iránti kíváncsiságunk, de ettől függetlenül elég sok mindent lehetett hallani róla és rólam is.

- Oh, kérlek, ne tapos belém. – nevetve akadályozom meg, hogy a lány kifizesse számláját, ezután egy jelentőségteljes tekintettel nyugtázom a pénztáros felé a szándékomat és nyújtom még egyszer oda a pénzem a biztonság kedvéért.
- Rendben Mike, te állod a számlát. – veszi el a pénzt tőlem. - Te meg használd ki, hogy ilyen jó hangulatában van! – teszi kedvesen hozzá és egy pillanatra Clawdeenre pillant, azután elsuhan a következő vendéghez, aki már epedve várja a kiszolgálást.

- Elfogyott! – mutattok az üres bögrére, ezzel arra célozva, hogy a házunkban semmilyen formában nem lelhető fel koffein. Rémes, még is hogy kezdjem el a napot kávé nélkül?
- Ha pedig általánosan érdekel, akkor ideje volt hazalátogatnom. – rész igazság, de attól még igazság.
- És te? Európa? Az Euró melyik részéről származik? – kérdezek vissza érdeklődve, végtére is egy pár perci csevej belefér. Néha foglalkozni kell olyan dolgokkal is, amik nem szorosan fűződnek a munkámhoz, így tartom fent az egyensúlyt, és ettől nem leszek kevésbé elszántabb.

- Határozottan nőiessé tett. – habozás nélkül fejtem ki röviden pozitív véleményem, amit megspékelek egy aprócska mosollyal, amivel csak erősítem, hogy tetszik a mellettem lévő lány külső jelenségének változása.
- A második x után ez már csak így van. – jegyzem meg melankolikus hangnemben és igazat kell adnom neki, mert tényleg úgy érzem, hogy kicsattanok az erőtől. Ha van az embernek célja, ami hajtsa előre az életben, akkor az nem lehet gyenge, erőtlen, használhatatlan. A vágy, hogy megbosszuljam anyám halálát annyi energiát ad nekem, amennyire szükségem van, amitől pörögni tudok, mint a búgócsiga.
- Semmiség! – legyintek egyet a kezemmel, ahogy közömbös hangnemben közlöm vele, hogy számomra számlájának kifizetése úgymond egy természetes dolog, nem szoktam ilyen apróságokon fennakadni.

Ahogy hallgatom a lány áradozását a különböző európai országokról, ahol járt az elmúlt hónapokban elfog a vágy, hogy repülőre üljek és beutazzam a világot, lazuljak egy kicsit, gondoljak magamra és olyan emberekkel találkozzak, akik ereiben nem boszorkányvér, vadászvér vagy bármilyen más természetfeletti vér termelődik.
- Szerencsés vagy, hogy ennyi helyre eljutottál már és ígérem, megfogadom a tanácsodat, ha egyszer nyaralásra adom a fejem a térképen Ciprusra bököm a kezem, te pedig lehetsz az idegenvezetőm, persze ha csak van hozzá kedved. – játékosan kacagok, ahogy felvettem neki az ötletemet.

- Én csak San Franciscoig jutottam el, ahol az egyetemi tanulmányaimat folytattam. – egy sejtelmes, de egy gonosz mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy arra az időkre gondolok és célomra, de ez az állapot nem tart sokáig, nem váll javamra, ha feltűnő vagyok.
- Na és miért szakítottad félbe más kultúrák megismerését? Ennyire hiányzott ez a kisváros? – folytatom érdeklődve a kérdezősködést.