Suzanne Katherine Harnois

ϟ Suzanne Katherine Harnois ϟ

Becenév; Suzie, Cat /Mert én is mindig a talpamra esek/
Születési hely/idő; 1995. szeptember 7.
Kor; 17 év
Foglalkozás; Tanuló
Csoport; Witch
Elem; Víz
Párkapcsolat; Volt, nincs. Sajnos, sok minden közbejött...
Célom az életben; Világra hozni a babámat és lehetőleg valami diplomát szerezni.
Rémálmom; Hogy valami baja lesz a babámnak.
Különleges ismertető jel; Még nincs, de pár hét múlva egy kis pocak.



Suzie egy nagyjából 160 cm magas, vékony, törékeny alkatú lány. Haja hosszú, barna, többnyire kiengedve hordja. Szemei szép zöldek, bőre pedig világos. Ruhái többnyire divatosak, de nem túl feltűnőek. Szeret elvegyülni, így színekben is kerüli a feltűnést, bár a sárga és a piros színt egyébként sem szereti. Többnyire nadrágot hord, valamilyen csinosabb felsővel. Szereti a magas sarkú cipőket, és igazán jól mutat bennük. Dekoratív, nőies a megjelenése, és minden téren vallja, így az öltözködésben is, hogy az „egyszerűen nagyszerű” a legjobb. Szereti a régi ruháit átalakítani, néhány kiegészítővel feldobni. Mostanság folyamatosan változik a külseje, hiszen várandós, így az utóbbi időkben a lazább ruhákat hordja, hogy ne legyenek feltűnőek a várandósság első jelei.


Suzie egy rendkívül talpraesett, éles eszű lány, aki nagyon elszánt és makacs. Néha vadóc, de barátai, ismerősei nem életlenül aggatták rá a "Cat" becenevet. Valóban hasonlít a macskákhoz, hiszen szívós és mindig a talpára esik. Terveit, ötleteit tűzön-vízen keresztülviszi, és megpróbál fából vaskarikát készíteni. Olykor ő is, mint mindenki, kudarcot vall, de új eszközökkel próbálkozik, és mindenképpen megpróbálja elérni a célját. Mindezek mellett halk szavú, csendes lány, aki nem fél elmondani a véleményét, de nem kezdeményez vitát, veszekedést, inkább csak teszi csendesen és kitartóan a dolgát. Szeret tanulni, olvasni, rajzolni. Szabadidejében sokat kirándul, de hobbija még a fotózás és a fotók különféle szerkesztgetése. Természetét illetően vidám, életrevaló lány. Nem sokszor nevet, de igyekszik megtalálni a nehézségekben a jót is. Nehezen felejti el a sérelmeket, néha ezeket gyerekesen kezeli. Mindezek mellett Suzie nem kifejezetten pozitív, vagy negatív személy, hanem egy egyszerű, de határozott lány, akinek vannak hibái, de igyekszik változni, jobb embernek lenni. Tisztában van azzal, hogy nem éppen a könnyebb utat választotta, de eltökélt és elszánt. Szereti a gyerekeket, és úgy érzi, képes majd a sajátjának is mindent megadni. Vágyik a szerelemre, de igyekszik a jövőben a lehető legjobbat választani. Humorát tekintve Suzie elég fanyar, ironikus.



Nos… Minden 1995 szeptemberében kezdődött egy… Nem is tudom milyen napon. Apu szerint kellemes, nyárias idő volt, hullottak már a falevelet, de nap hétágra sütött. Anyu szerint pedig esett az eső, és javában már pulcsit kellett hordani, és akkor kivételesen hűvös szeptember volt. Így utólag, azt hiszem, teljesen mindegy, hogy milyen időjárás volt anno.
Bár kicsinek értékeltem volna, ha kaphattam volna egy egységes választ. Remek eleim igazából már abban sem értettek egyet, hogy melyik kórházban születtem, és mint néhány évvel ezelőtt takarítás közben megtudtam, egyiküknek sem volt igaza.
Persze, ezt már nem dörgöltem az orruk alá, nekem teljesen mindegy, legyenek boldogok azzal, hogy a saját elméletük a helyes.
Talán már sejtitek is, hogy hamar vége lett a házasságuknak, azt hiszem, másfél-két éves lehettem, mikor különköltöztek. Ami nem megy, nem kell erőltetni. Ekkor kezdődtek el velem is a furcsaságok. Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan micsodák, hiszen az első emlékeim igencsak halványak, talán a felét eltorzítja nem kevés gyermeki fantázia.
Szóval, nem is kezdeném el részletezni. Egyébként, ahogy a sejthető is, én anyunál maradtam, anyu meg babysitterekre és különféle gyerekvigyázókra bízott, meg nevelőnőt kerített nekem, hogy az agyon edzett testével visszamászhasson a kifutókra, és újra ő lehessen a sztár.
Szerintem, szánalmas, amit művelt, de hát ő tudja. Amikor lehetett, oviba vágott, valami kifejezetten elit óvodába, de nem hiszem, hogy az óvodai nevelés függvénye, hogy lesz-e valakiből agysebész, vagy sem. Bár mivel, én nem rendelkezem olyan értelmi képességekkel… vagy lehet, hogy igen, még nem próbáltam agyat műteni, szóval, nem tudom, milyen képességeim vannak hozzá. De talán jobb ezzel még nem próbálkozni.
Szóval az ovinál jártunk, ne kanyarodjunk el a témától. Bár, sok mindent nem tudok elmondani az ovis évekről, hiszen én is ugyanazt csináltam, mint a legtöbb ovis, annyi különbséggel, hogy a víz szeretett a közelemben furcsaságokat művelni.
Nagyjából, mire elkezdtem az általános iskolát, meg is szoktam a dolgot, és profin tudtam úgy csinálni, mintha az ilyen apró kis „balesetek” mit sem jelentének, mintha meg sem történnének, úgy vettem őket semmibe. Idő közben, apám újraházasodott, de megsúgom, ez a kapcsolata is lelkesen tönkrement, és a lányát, aki ebbe a kapcsolatba született, most ő neveli.
Sonia egyébként rendes lány, csak úgy tűnik, apám hajlamos kifogni a minimális anyai ösztönökkel rendelkező modell virágszálakat. Pedig ő a maga módján rendes ember. Tisztességes és becsületes, már amennyire az ő szakmájában ez lehetséges. Ügyvéd, és különböző alakokat próbál védeni, elvileg az igazság nevében. Hogy mondjuk, a bizonyítottan elmebeteg gyilkosnak mégis miért fellebbez enyhítésért, nem is tudom. Talán, azért, hogy megvehesse apám a vadonatúj hibrid terepjáróját. Szóval, mint ahogy már mondtam, ő sem szent, de ő még mindig többet foglalkozott velem, mint anyám.
Az általános iskolai évek alatt is többnyire apu tanult velem, és mindig rendre kikérdezte a házifeladatot. Igazából, semmi különös nem történt akkoriban, mert anyu élte a törtető modell életét, apu éjt nappallá téve dolgozott, én meg tengtem-lengtem a nagyvilágban, vagy valamelyik barátnőmnél voltam. A középiskolát a neves Oxfordi St. James Magángimnáziumban kezdtem meg, ahol a bentlakásos részben egészen a mai napig éltem életem. Történt ugyanis, hogy kibukott a hír, hogy összejöttem valakivel, név szerint Daniel McNoellel, az egyik évfolyamtársammal.
Persze, nem új keletű a kapcsolatunk, már év eleje óta együtt voltunk, de anyu nem éppen arról híres, hogy mindig tudja, mi az éppen aktuális hír körülöttem. A lényeg az, hogy közölte, ő nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy az iskola legolcsóbb lánya legyek, ehhez ő nem asszisztál, pláne nem úgy, hogy bentlakásos iskolába küld.
Teszem hozzá, a fiúiskola nem volt éppen közel, de ezt magyarázhattam éjt nappallá téve, anyut nem hatották meg az érvek, ráadásul a kapcsolat már aktuális se volt egy ideje. Persze, ekkor nem tudta, hogy hiába minden aggodalom, mert amitől ő a legjobban félt, az már nyolc héttel ezelőtt bekövetkezett. A lényeg, hogy egy tanulmányi kirándulás volt akkoriban, több éjszakás, mikor is egyik este kiszöktünk, és egyikünk sátrában megtörtént a dolog, méghozzá igen feleletlenül. Aztán két hét múlva éreztem, hogy nem vagyok jól, szédülök.
Lementem a kollégium orvosához, aki megvizsgált és közölte, hogy minden rendben. De napok múlva sem volt javulás, és már kezdtem aggódni, hogy ajajj, valami nem stimmel. És ekkor vettem a zsebpénzemen egy terhességi tesztet, és tadamm: kiderült, hogy baba van a dologban. Rohantam az orvoshoz, aki megállapította, hogy terhes vagyok, és kis híján majdnem kiderült a dolog, mikor a titoktartásra hivatkozva kértem, hogy hallgassa el. Nem történt nemi erőszak, ennyi, ez van. Én pedig az egyik nap, tanítás után közöltem Daniellel, hogy valószínűleg a kirándulás alkalmával megfogant valaki. Egyébként, Daniel mindig rendes volt, igazi herceg, fehér lovon.
Már általánosból ismertem, csak mindig olyan haverok voltunk, akik néha beszélgettek, néha skypoltunk, de kb. ennyi. Aztán egyszer jött a szikra és egymásba estünk. A lényeg, hogy ő nem örült a dolognak, és másnap lelkesen el is tűnt a suliból. A tanárok azt mondták, hogy kiiratkozott a szülei a beleegyezésével. Remek, mondhatom. De végül úgy döntöttem, poronty marad, aztán kész.
Én jártam tovább az órákra, majd anyuék egyszer kiakadva bejöttek és előadták a mondókájukat. Akkor már mindegy volt. De anyu messze akart tudni, védve az erkölcseimet, és a jó híremet, átíratott egy Chance harbori középiskolába, oda, ahová fél éve apu is költözött. Így most én is itt vagyok, és pakolom a holmijaimat a szobámban, miközben ezt a pár sort írom.
Na jó, ez azért több, mint pár sor. És kissé hiányos. Hiszen a szüleimről, a barátaimról és a jelenemről nem sokat írtam. A szerelemről is igen kevés szó esett. De tudjátok, a szüleim elég fura emberek. A maguk módján mind a ketten jót akarnak, csak szimplán nem tudják, hogy nekem mi a jó. Nem kérdeznek sosem, csak néha összefüggéstelenül cselekszenek, amit én sem értek. Talán emiatt is lett olyan kusza az életem. Én se mindig értem őket, de lassan én is szülő leszek, szóval majd megtudom, hogy mennyi könnyű vagy nehéz a dolog. Jah, igen. Hogy tudtam titkolni eddig?
Nem kunszt. A reggeli rosszul léteket úgy ahogy sikerült elmismásolni, a terhes vitamint simán megvettem, és hamisítottam papírokat az orvosnak, mondván, anyukám sokat utazik, ő a gondviselőm, de beleegyezett. Daniel lelépett, nincs mese. Ennyi volt.
Azóta nem kerestem. Nem tudom, mi van vele, bár nagyon nehéz elfogadnom a gondolatot, hogy szimplán magamra hagyott, mikor szükségem lenne rá. És komolyan, úgy tűnt el, mintha nem is léteztem volna. A telefonra nem válaszol, és a szüleit pedig nem fogom hívogatni, bár, talán, az lenne a megoldás. Ennyit erről. Barátok… Igen, vannak.
A legjobb barátnőm tud a terhességemről és nagyon falaz, ezért örök hála Nicole-nak. De ő most Oxfordban maradt, és ott fejezi be az iskolát. Persze, tartjuk a kapcsolatot. Azonban eléggé izgulok. Apa se tud semmit, de nincs sok időm, hogy tálaljam a dolgot, elsősorban majd apunak, aki minimum infarktust fog kapni. És akkor még a Chance Harboriak reakciója se lesz semmi… Előre félek, hogy egy viszonylag ilyen kis városban ezt fogják kezelni.
A különleges bogaramat is megemlítettem már, igaz? Másodlagos projekt itt Chance Harborban is az lesz, hogy amellett, hogy a baba megszülessen, próbálom nem felhívni a figyelmet ezzel az egész vizes dologgal. Valamennyire már tudom kezelni, de hát lehetne jobb is. Azt hiszem, majd kell időt szakítanom egy kis gyakorlásra. De már így is sokat fecsegtem. Ezúton is elköszönök, és ha van még valami kérdés… Azt hiszem, idővel minden kitisztázódik.