Faye Chamberlian

Faye Alice Chamberlain

Idézet :

„Ne tettesd, hogy nem hiszel nekünk. Legbelül tudod, hogy ez igaz.”

Becenév: Faye, Evil
Faj: Boszorkány
Születési dátum: 1994. május 6.
Kor: 17
Nem: nő
Foglalkozás: utolsó évemet koptatom anyám munkahelyén
Családja:
anya; - Dawn Chamberlain
apa; - Thomas Chamberlain (R.I.P.)
féltestvér; - Vivienne Bennett Chamberlain
Családi állapot: A Büszke Szinglik Klubjának elnöke
A karakter tulajdonságai: Én magamat magabiztosnak, kiszámíthatatlannak, éles szeműnek és kitartónak tartom. Jah, és egy cseppet sem egoistának, ezt tisztázzuk. Talán egy icipicit… Mások (például Miss. Diana Meade főnökasszony) önzőnek, szadistának tartanak, és az a hír járja, hogy szeretem manipulálni és kihasználni az emberek. Nos, jobban belegondolva van benne valami.
Kinézet: Dús fekete haj, szexi, karcsú testalkat és gyönyörű jéghideg szempár. Persze, ezt tagolhatnám még, alpontokba, meg alalpontokba is, de úgy döntöttem megkíméllek ettől.
Különleges ismertetőjele: A probléma ott van, ha nem ismersz meg. De segítek; látod azt a lányt ott a folyosó közepén, aki előtt úgy nyílik ki az út mint Mózes előtt az ócean? Na az vagyok én!
A karakter arca: Phoebe Tonkin
Színe; #7D1B7E

Előtörténet:

A következő, és az azutáni, majd a az az azutáni, és a többi generáció számára hagyom itt ezt a kis kéziratot, hogy megismerhessék a Chemberlain-ág legjobb, legerősebb és legszebb tagját. Nos, igen ez lennék én, személyesen; Faye Alice Chamberlain! De az Alice nem publikus, csupán a nagymamám iránti tiszteletből jegyeztem le…

Mivel nincs kedvem a születésemet tíz mondatban leecsetelni legyen elég annyi, hogy az 1994. évben lettem végre szabad, pontosan a tavasz utolsó hónapjának hatodik nagyján, ami éppen szombatra esett. A gyerekkorom viszont egyáltalán nem tartozik a tipikus „anya-apa-és-a-gyerekek” kategóriába. Alig voltam két éves mikor arra eszméltem fel, az elég magas intelligenciaszintemmel, hogy az édesapám, az egyetlen ember, aki iránt minimális tisztelet éreztem nem jön többé haza. Csak annyit fogtam akkor fel a dologból, hogy volt egy hajó, a hajón volt az apám, és a végén mind kettőnek nyoma veszett. Talán lehet, hogy ez az oka annak, hogy nem igazán engedek magamhoz közel senkit, és az évek múlásával teljesen elhidegültem az anyámtól. Vagy talán az, hogy ilyennek születtem? Hm, passz! Csak azt tudom, hogy a tragédiát követően évekkel ahányszor csak hallottam az anyám a zárt ajtó mögött zokogva a férje nevét mondogatni, meg tanultam erősnek és magabiztosnak lenni, valamit elrejteni az érzelmeim egy álarc mögé, hogy megmutassam anyámnak, hogy ha én át tudok lépni a dolgon neki is sikerülni fog. És voala! Megteremtettem egy számomra teljesen befolyásolható szülőt, a többi diák számára pedig egy kemény igazgatónőt, aki bárkit meg tud téveszteni a mosolyával. Tehát; hol van az életműdíjam?

Bár az igazat megvallva én se törődtem bele soha a dolgokba. Vagyis igen, de mindig motoszkált bennem az a bizonyos Mi van ha…? amire soha nem találtam meg a választ. Gyanús volt az egész sztori a kigyulladt hajóról, ami a tenger közepén kapott lángra, miközben mindenütt víz, víz és víz volt. És nem sokára végre megkaptam az első válasz a kérdéseimre…
Egy teljesen átlagos városba, egy teljesen átlagos szombat, egy teljesen nem átlagos családban. Mialatt anyám lent valami bugyuta főzőműsorból próbált valamit lemásolni, ezzel pedig egy teljesen ehetetlen ebédet csinálni, én a szobámba végeztem a szokásos szombat délelőtti dolgaim. Vagyis; az ágyamon hasalva lakkoztam a körmöm miközben Melissával a web kamerán keresztül szidtuk és pletykáltuk ki a Chance Harbor gimi fél diákseregét.
- Igazából nem tudom, mit akar már megint Diana ezzel a hókuszpókuszos dumájával. Majd be is veszem mi? Még, hogy boszorkányok! Hah! Van ettől nagyobb bajom is. Dorothy panaszkodik a szekrény cseréről mert szerinte ez nem „igazságos” – rajzoltam macskakörmöket a levegő, miközben a hangom kicsit nyafogóssá változtattam. Tökéletes Dorothy lennék! - Túl könnyen kinyílik a lakat a volt szekrényemen mi lesz, ha valaki kilopja belőle a cuccaim? – néztem felvont szemöldökkel Melissára a kamerán keresztül, majd visszafordultam a körmeim felé, hogy tovább reszeljem őket, és folytattam – Amúgy is akkor be kéne perelnem az iskolát és akkor lemondhatok arról a csini csizmáról a… Francba! – kiáltottam fel ijedten és felugrottam az ágyról. A tiszta ágyneműn egyre csak nagyobb foltba folyt ki a vörös körömlakk az ágyra én pedig az ajkamat rágva próbáltam kitalálni mitévő legyek. Anyám meg fog ölni! Tiszta új ez a huzat, jaj bárcsak visszafolyna az üvegbe! Gyerünk, foly már vissza! Nem hallod, hogy…Mi a fene? Na igen ez volt az első értelmes gondolatom ugyanis az aceton szagú sűrű lakk lassan visszavánszorgott a tubusba, ami mintha mi se történt volna, lezárva hevert az ágyam közepén – rajta a szín tiszta huzaton! Melissa – aki végig nézte az egész kis „mutatványom” pár percig lesokkolva bámult a kamerán keresztül, majd amikor már feleszmélt - egy-két óra múlva – bevallotta, hogy ő is csinált hasonlót, csak ő magához hívta a távirányítót, amikor lusta volt elmenni érte. És ekkor jöttünk rá arra a szörnyű, tragikus igazságra, amit még a mai napig is, fájó szívvel ismerek be, hogy…

- Mit csinálsz itt Faye? – jelent meg előttem Cassie karcsú kis termete, én pedig nagy sóhaj közepette emeltem rá a tekintem, ami valami olyasmit sugallt hogy „Most-ezt-komolyan-kérdezed?”
- Egy kis kulturálódás a következő nemzedéknek. – feleltem negédes mosolyt villantva a kis szöszi boszira, aki még mindig felvont szemöldökkel meredt rám, így megadóan kiengedtem a bent tartott levegőt, így feleltem;
- Időkapszula. Tudott majd az unokáinknak. Hogy tudják mekkora hülyeség is megkötni a Kört, és lemondani az egyszemélyes varázslásokról – Cassie meredt rám még egy darabig, majd csak megvonta a vállát és tovább ment. Mindegy, nem érdekel. Kötelességemnek érzem figyelmeztetni őket, hogy mibe vágnak bele, és, hogy ne tudják átvágni őket mint ahogy engem is. Tehát, hol is tartottam…?

…hogy Diana Meade-nek, a suli „jó kislányának” igaza volt. Uh, de rémisztő ezt így leírva látni! Egyet jegyezettek meg, a Meade lányok mindig is visszataszítóan szót fogadók, tehát jobb elkerülni őket. Ami ugye biztos nem fog megtörténni, hála ennek az egész szövetség cuccnak. De vigasztalódjatok azzal, hogy én már ezt átéltem. Ti is túl fogjátok.

Na de vissza a meséhez! Vagy novellához, életrajzhoz, tök mindegy! Ez a szövetséges dolog, vagyis rendes, szakszerű nyelvén a Kör, amit Diana szavait igézve „De csoportként erősebbek leszünk, jobban tudjuk használni az erőnket!”. Na persze. Még, hogy jobban! Hiszen varázsolni se tudunk, csak ha van velünk egy másik tag. De ebbe már mi a buli? Semmi! Tehát, kicsi Chamberlain-enek amelyikkőtök megmeri kötni a Kört azt Faye néni szelleme kísértsen örök életén keresztül! És váltig állítom, hogy szerintem sápadtan nem vagyok éppen olyan „édes” jelenség…

De volt egy kis bibi, Diana tökéletesnek hitt tervébe. A hat családból csak 5-en voltunk meg; Adam Conant, az srác, akiéké a Boathouse, és olyan mintha ki lenne húzva a szeme, a barátnője, a fent említett Diana Meade aki vezetőnek mondotta magát mivel megtalálta a családja Árnyak Könyvét ( Nagyon remélem, hogy a jövőben már egy Chamberlian a Kör vezetője és meg van a családunk Árnyak Könyve is! ) Melissa Glaser, a legjobb barátnőm és pártfogóm, na meg az a fura srác, Nick Armstrong akibe Melissa már mittudom én, elsős gimis kora óta bele van zúgva és aki mindkét szülőjét otthagyta a hajóbalesetben. De hiányzott még valaki; a Blake család sarja. Anyámtól ügyesen kitudakoltam, hogy Amelia Blake a tragédiát követően rögtön itt hagyta a várost és soha többet nem jött vissza a lányával. Pech! Gondoltam akkor, és ennyivel el is intéztük a „lesz-e-kör-vaggy-nem-lesz-e-kör” kérdést. Vagyis egy időre, mivel Cassie Blake nem sokára átlépte a városhatárt felbolygatva ezzel a szállakat. Bár Diana nem akarta rögtön a nyakába varrni, szegény ártatlan kislánynak ezt az egész varázslós dolgot, így megmutattam neki egy kicsit mire is számíthat Chance Harbortól. Igaz egy kicsit elvetettem a súlykot, de nem esett semmi baja igaz? Ez Diana is megérthetné végre…

Hosszú unszolásom a „vezetőségnél” végül meghozta a gyümölcsét és Cassie is megtudta kicsoda ő igazából. Nos mit ne mondja, nem igazán fogadta el a dolgot. Mondjuk, nem hibáztatom. Én se hiszek semmibe, amit Diana állít. Na de ha nekem nem hisz akkor mégis kinek?

Aztán történt valami, ami az én álláspontomat is megváltoztatta. Igazából nem is tudom pontosan mi történt, Cassiet győzködtem talán valamiről, ami ellen makacsul ellenkezett amikor Sally Matthews, a felhúzott Duracell nyuszi odajött, és egyszerűen nagyon felhúzta az agyam azzal, hogy nem volt hajlandó leakadni Esküszöm egy kicsit akartam lökni rajta, de valahogy az erő a kezembe áramlott és olyan erősen meglöktem a lányt, hogy még a móló korlátja is kiszakadt és Sally egyenesen a sziklák közé esett. A többi már igazából elég homályos, sőt nem is szeretnék emlékezni mi történt akkor este! Még arra se, hogy a Kör végül aznap éjjel bezárult…

Szerepjáték példa

Píp, píp, píp…

Píp, píp, píp

PÍÍÍÍÍÍÍP!

- Mi vanmá? – dünnyögtem, még félig álomban miközben kinyíltam az egyik kezemmel a takaró alól és vakon keresni kezdtem azt a rohadt ébresztőórát. Ez az! ~ gondoltam sikeresen, de még amilyen ügyes vagyok kicsúszott az ujjaim közül és hangos koppanással ért becsapódást a padlón. Na az akkor ott marad, én meg itt…
- FAYE! KELJ FEL, MÉG A VÉGÉN ELKÉSEL! – hallottam meg az én édes jó anyám kiabálást a földszintről, mire még jobban a fejemre húztam a párnát. Na persze. És akkor mi van?! Úgy se kapok érte semmit. Soha nem kapok beírást semmiért. Túlságosan is az ujjam köré csavartam már az anyám az utóbbi években, tehát nem értem miért próbál még mindig „szigorú” lenni velem. Mert csak azért se megyek ma iskolába! Igaz, a kis Blake ma jön, és jó lenne lecsekkolni, hogy milyen is a híres hatodik boszi, de valahogy a puha ágyikó hívogató…
- Te még mindig ágyban vagy? – még a párnán keresztül is éreztem, ahogy mellettem áll, kezét fenegetően összefonja a mellkasa alatt és… MI A FRANC?!?!?!
- Anya! – kiáltottam rögtön felélénkülve a jéghideg víztől, ami elárasztotta az egész ágyam. Mégis mit képzel ez magáról? Hogy az anyám vagy mi? Na jó, ez csak költői kérdés volt…
- 10 perced van – nézett rám komolyan majd kezébe a vödörrel – amit kénytelen leszek kiűzni a házból – kiment a szobámból. Dühösen fújtatva a vizes pizsamámra pillantottam, majd megtapogattam a hajam és kénytelenül kimásztam az ágyból szembeálltam a tükörrel, becsuktam a szemem és hangosan kántálni kezdtem;
- Víz száradj fel, anyag öltsd be testemet, víz száradj fel, anyag öltsd be testemet, víz száradj fel, anyag öltsd be testemet., víz… - lassan éreztem ahogy a bőrömön végig fut a bizsergés, a hajam pedig lassan visszanyeri dús formáját, a pizsamám helyett pedig az egyik kedvenc szerelésembe álltam a szoba közepén.
- Ezt neked vizesvödör és ébresztőóra – motyogtam gonoszan, és a táskámat felkapva hangos csattanással csaptam be az ajtót magam után. Vigyázz Cassie jön Faye!

Kiváló!
Elfogadva!

Foglalj avatárt és titulust majd irány játszani

Jó Játékot!